24.4. A dokumentáció frissítése

Az alaprendszer és a Portgyűjtemény mellett a dokumentáció is a FreeBSD operációs rendszer szerves részét képezi. Noha a FreeBSD dokumentációjának legfrissebb változata folyamatosan elérhető a FreeBSD honlapjáról, egyes felhasználók ezt csak lassan vagy nem képesek folyamatosan elérni. Szerencsére egy helyi másolat megfelelő karbantartásával az egyes kiadásokhoz tartozó dokumentáció is frissíthető.

24.4.1. A dokumentáció frissítése CVSup használatával

A FreeBSD telepített dokumentációjának forrásai az alaprendszeréhez hasonlóan (lásd 24.7 Szakasz) a CVSup segítségével frissíthetőek. Ebben a szakaszban megismerhetjük:

24.4.2. A CVSup és a dokumentációs eszközök telepítése

Viszonylag sokféle eszközre lesz szükségünk, ha a FreeBSD dokumentációját a forrásokból akarjuk előállítani. Ezek az segédprogramok nem részei a FreeBSD alaprendszerének, mivel alapvetően nagyon sok helyet foglalnak el, és leginkább olyan FreeBSD felhasználók számára fontosak, akik folyamatosan a dokumentációval dolgoznak vagy gyakran frissítik azt forrásból.

A feladathoz szükséges összes eszköz elérhető a Portgyűjteményből. Ebben a FreeBSD Dokumentációs Projekt összeállított egy textproc/docproj nevű portot, amellyel az említett programok telepítését és frissítését igyekezték megkönnyíteni.

Megjegyzés: Ha nem tartunk igényt a dokumentáció PostScript® vagy PDF változatára, akkor ehelyett inkább érdemes megfontolnunk a textproc/docproj-nojadetex port telepítését. Ebben a változatban a teTeX betűszedő rendszer kivételével az összes segédprogram megtalálható. Mivel a teTeX önmagában nagyon sok segédeszköz telepítését jelenti, ezért amennyiben a PDF változat ténylegesen nem szükséges, érdemes eltekinteni a telepítésétől.

A CVSup telepítésével kapcsolatban pedig részletesebb információkat a CVSup használatával foglalkozó szakaszban olvashatunk.

24.4.3. A dokumentáció forrásának frissítése

A /usr/share/examples/cvsup/doc-supfile konfigurációs állomány segítségével a CVSup képes letölteni a dokumentáció forrásállományainak legfrissebb példányait. Itt a frissítést alapértelmezés szerint egy nem létező géptől fogjuk kérni (mivel ezt kötelező kitölteni), azonban a cvsup(1) programnak egy parancssori paraméter segítségével megadhatjuk melyik CVSup szerverről töltse le a forrásokat:

# cvsup -h cvsup.FreeBSD.org -g -L 2 /usr/share/examples/cvsup/doc-supfile

Ne felejtsük el a cvsup.FreeBSD.org helyére beírni a hozzánk földrajzilag legközelebb elhelyezkedő CVSup szervert. Ezek teljes listáját a A.6.7 Szakasz tartalmazza.

Egy ideig eltarthat, amíg először letöltjük a forrásokat. Várjuk meg türelmesen, amíg befejeződik a művelet.

Később a forrásokat ugyanezzel a paranccsal tudjuk frissíteni. A CVSup ugyanis mindig csak a legutóbbi futtatása óta történt változásokat tölti le, ezért később már ez a lépés jelentősen felgyorsulhat.

A források letöltése után a dokumentációt például az ekkor keletkezett /usr/doc könyvtárban található Makefile használatával állíthatjuk elő. Tehát miután az /etc/make.conf állományban beállítottuk a SUP_UPDATE, SUPHOST és DOCSUPFILE változókat, le tudjuk futtatni a következő parancsot:

# cd /usr/doc
# make update

Az előbb említett make(1) változók jellemző értékei:

SUP_UPDATE= yes
SUPHOST?= cvsup.freebsd.org
DOCSUPFILE?= /usr/share/examples/cvsup/doc-supfile

Megjegyzés: Mivel a SUPHOST és a DOCSUPFILE változók értékét a ?= szimbólummal állítottuk be, lehetőségünk van a parancssorból ezeknek más értékeket adni. Az /etc/make.conf állományba általában így érdemes felvenni a változókat, így nem kell minden alkalommal módosítani, amikor valamilyen új beállítást akarunk kipróbálni.

24.4.4. A dokumentáció különböző beállításai

A FreeBSD dokumentációjához tartozó, frissítést és előállítást végző rendszernek van néhány olyan beállítása, amelyekkel kérhetjük kizárólag csak a dokumentáció egyes részeinek frissítését vagy bizonyos kimeneti formátumok használatát. Ezek vagy globálisan az /etc/make.conf állományban, vagy pedig a parancssorból, a make(1) program paramétereként adhatóak meg.

Ízelítőül néhány közülük:

DOC_LANG

Az előállítandó és telepítendő nyelvű dokumentáció felsorolása, tehát például csak az angol dokumentáció esetén ez en_US.ISO8859-1.

FORMATS

Az előállítandó dokumentáció kimeneti formátumainak felsorolása. Itt pillanatnyilag értékként a html, html-split, txt, ps, pdf és rtf jelenhet meg.

SUPHOST

A frissítéshez használt CVSup szerver hálózati neve.

DOCDIR

Az elkészült dokumentáció telepítésének helye. Ez alapértelmezés szerint a /usr/share/doc.

A folyamathoz kapcsolódóan további rendszerszintű make(1) változókról a make.conf(5) man oldalon olvashatunk.

A FreeBSD dokumentációjának előállításáért felelős rendszerben használható make(1) további változók bemutatásával kapcsolatban pedig olvassuk el az A FreeBSD Dokumentációs Projekt irányelvei kezdőknek című könyvet.

24.4.5. A FreeBSD dokumentációjának telepítése forrásból

Miután sikerült letöltenünk a /usr/doc könyvtárba a dokumentáció legfrissebb forrásait, készen állunk a rendszerünkön telepített példány frissítésére.

A DOCLANG értékeként megadott nyelven készült dokumentációkat a következő paranccsal tudjuk frissíteni:

# cd /usr/doc
# make install clean

Ha a make.conf állományban korábban már megadtuk a DOCSUPFILE, SUPHOST és SUP_UPDATE változók értékeit, akkor a telepítés fázisa könnyedén össze is vonatható a források frissítésével:

# cd /usr/doc
# make update install clean

Ha pedig csak bizonyos nyelvekhez tartozó dokumentációt szeretnénk frissíteni, akkor a make(1) akár a /usr/doc könyvtáron belül az egyes nyelvekhez tartozó alkönyvtárakon belül is meghívható, például:

# cd /usr/doc/en_US.ISO8859-1
# make update install clean

A dokumentáció formátumát a FORMATS változó felhasználásával tudjuk meghatározni:

# cd /usr/doc
# make FORMATS='html html-split' install clean

24.4.6. A dokumentációs portok használata

A szóbanforgó megoldást fejlesztette: Marc Fonvieille.

Ez előző szakaszban megmutattuk hogyan lehet a FreeBSD dokumentációját a források felhasználásával frissíteni. A források használatával végzett frissítés azonban nem minden FreeBSD rendszer esetében lehetséges vagy hatékony. Ha ugyanis a dokumentációs forrásból akarjuk előállítani, viszonylag sok eszköz és segédprogram, az ún. dokumentációs eszközök használatával kell tisztában lennünk, valamint bizonyos mértékig ismernünk kell a CVS használatát, tudunk kell kikérni a legfrissebb változatot és előállítatattnunk belőle a végleges változatot. Ezért ebben a szakaszban most szót ejtünk egy olyan módszerről, ahol a FreeBSD dokumentációját a Portgyűjteményen keresztül tudjuk frissíteni, ezáltal:

A FreeBSD dokumentáció frissítésének fentebb említett módjait támogatják tehát a dokumentációs portok, amelyeket a Documentation Engineering Team havi rendszerességgel tart karban. Ezek a portok a FreeBSD Portgyűjteményén belül a docs nevű virtuális kategóriában találhatóak meg.

24.4.6.1. A dokumentációs portok fordítása és telepítése

A dokumentáció könnyebb előállításához a dokumentációs portok a Portgyűjtemény lehetőségeit veszik igénybe. Segítségükkel automatikussá teszik a dokumentáció forrásának letöltését, a make(1) parancs meghívását a megfelelő környezetben, beállításokkal és parancssori paraméterekkel. Rajtuk keresztül a dokumentáció eltávolítása ugyanolyan egyszerűen megtehető, mint akármelyik másik FreeBSD port vagy csomag esetében.

Megjegyzés: Továbbá, amikor a dokumentációs portokat a saját rendszerünkön fordítjuk, a dokumentációs eszközök függőségként automatikusan települni fognak.

A dokumentációs portok a következő módon szerveződnek:

  • Létezik egy ún. “főport”, a misc/freebsd-doc-en, ahol az összes fontosabb állomány megtalálható. Ez lényegében a dokumentációs portok közös őse. Alapértelmezés szerint kizárólag csak az angol nyelvű dokumentációt állítja elő.

  • Létezik egy “mindenes port”, a misc/freebsd-doc-all, amely az összes elérhető nyelven és formátumban előállítja a dokumentációt.

  • Végezetül minden nyelvhez létezik egy-egy “alport”, ilyen például a magyar dokumentáció esetén a misc/freebsd-doc-hu port. Mindegyikük a főporttól függ és az adott nyelvű dokumentációt telepítik.

Az eddigi összefoglaltaknak megfelelően a dokumentációs portokat forrásból a következő paranccsal lehet telepíteni (root felhasználóként):

# cd /usr/ports/misc/freebsd-doc-en
# make install clean

Ennek hatására előáll és telepítődik a /usr/local/share/doc/freebsd könyvtárba az angol nyelvű dokumentáció állományokra bontott HTML formátumban (hasonlóan a http://www.FreeBSD.org tartalmához).

24.4.6.1.1. Gyakori beállítások

A dokumentációs portok alapértelmezett viselkedése több különböző opció segítségével is befolyásolható. Ezek közül most összefoglalunk néhányat:

WITH_HTML

Minden dokumentum egyetlen HTML állományba kerüljön. A végeredmény ekkor az adott dokumentum típusának megfelelően article.html (cikk) vagy book.html (könyv) néven keletkezik (képekkel együtt).

WITH_PDF

Minden dokumentum Adobe® Portable Document Format típusú állományban jön létre. Ezek az állományok a Ghostscript vagy más egyéb PDF nézegetőkkel nyithatóak meg. Ekkor a dokumentáció konkrét típusától függően az állományok article.pdf (cikk) vagy book.pdf (könyv) néven állítódnak elő.

DOCBASE

A dokumentáció telepítésének helye. Alapértelmezés szerint ez a /usr/local/share/doc/freebsd könyvtár.

Megjegyzés: Ügyeljünk arra, hogy a telepítés alapértelmezett célkönyvtára eltér a CVSup módszerétől. Ugyanis mivel ilyenkor egy portot telepítünk, a tartalma alapértelmezés szerint a /usr/local könyvtáron belülre kerül. Ez azonban a PREFIX változó átállításával tetszőleges megváltoztatható.

Az előbbieket most egy rövid példán keresztül összefoglaljuk. A következő paranccsal tudjuk tehát a magyar nyelvű dokumentáció Portable Document Format változatát telepíteni:

# cd /usr/ports/misc/freebsd-doc-hu
# make -DWITH_PDF DOCBASE=share/doc/freebsd/hu install clean

24.4.6.2. A dokumentációs csomagok használata

A dokumentációs portok előző szakaszban bemutatott forrásból telepítésével kapcsolatban már említettük, hogy szükséges hozzá a dokumentációs eszközök telepítése, valamint némi szabad tárterület. Ha a dokumentációs eszközök telepítéséhez nem elengedőek a rendelkezésre álló erőforrásaink vagy a források feldolgozása túlságosan sokat foglalna a rendszerünkön, akkor lehetőségünk van a dokumentációs portok előre lefordított, csomagolt változatát használni.

A Documentation Engineering Team minden hónapban előkészíti a FreeBSD dokumentációs csomagok legfrissebb változatát. Az így karbantartott bináris csomagok azután tetszőlegesen használhatóak a szabványos csomagkezelő eszközökkel, mint amilyen például a pkg_add(1), pkg_delete(1) és így tovább.

Megjegyzés: A bináris csomagok használata esetén a FreeBSD dokumentációja az adott nyelvhez az összes elérhető formátumban telepítésre kerül.

Például az alábbi paranccsal a magyar nyelvű dokumentációhoz tartozó legfrissebb bináris csomagot tudjuk telepíteni:

# pkg_add -r hu-freebsd-doc

Megjegyzés: A csomagok elnevezése eltér a hozzá tartozó port nevétől. Alakja a következő: nyelv-freebsd-doc, ahol a nyelv az adott nyelv rövid kódja, vagyis a magyar esetén a hu, illetve az egyszerűsített kínai esetén a zh_ch.

24.4.6.3. A dokumentációs portok frissítése

Az előzetesen telepített dokumentációs portok bármilyen portok frissítésére alkalmas eszközzel frissíthetőek. Például a telepített magyar nyelvű dokumentáció a ports-mgmt/portupgrade eszközön keresztül így frissíthető csomagok használatával:

# portupgrade -PP hu-freebsd-doc

Ha kérdése van a FreeBSD-vel kapcsolatban, a következő címre írhat (angolul): <freebsd-questions@FreeBSD.org>.
Ha ezzel a dokumentummal kapcsolatban van kérdése, kérjük erre a címre írjon: <gabor@FreeBSD.org>.